Úgy döntöttünk bővítjük köreinket, azaz immáron a Duna kanyar, Komárom-Esztergom megye bizonyos települései is szóba jöhetnek. Bár Dorogon találtam egy feltűnően nagyon olcsó házikót, (kicsit kiábrándító, hogy könnyűszerkezetes falazású, és így már érthető az alacsony ár is), átbeszélve rájöttünk, a 10-es út mellé nem lenne nagy ötlet költözni, közlekedés szempontjából.

Következő versenyzőnk, a Bitóci völgyben elhelyezkedő, Pilismaróttól mindössze másfél kilóméteres távolságra fekvő, nyaralóból családi házzá alakított, meglehetősen barátságos (árban is!), lakocska. Bár ugye azt számításba kell venni ennél a lehetőségnél, hogy a közvetlen szomszédaim a mókusok, mint álmaimban, viszont a falu is másfél kilóméterre van. (nem 2 percre a sarki kisközért...). Ma délután megpróbáljuk meglesni.

És az esti kutakodás eredménye (apjuké), ez a Pilisszentkereszti csoda, ami ottani viszonylatban egy nagyon olcsó háznak tűnik, főleg a tetőtér későbbi beépítését is beleszámítva. (ezt is meg próbáljuk délután felkutatni)

Szerző: cucka  2009.06.09. 09:49 2 komment

Címkék: ház ingatlaniroda

A fiam járni tudásával gyakorlatilag egyidőben érlelődött meg bennünk mégjobban a gondolat, hogy menni kéne a belváros fojtogató levegőjéből, menekülni vissza a természetbe, kertbe, tiszta levegőbe.

Szerelmetes Pilisünkre, azon belül Pilisszentkeresztre esett először a választásunk. A technikai kivitelezése valószínűleg sokak számára ismerős lehet: interneten böngésztük az ingatlanirodás oldalakat, majd magunk kerestük meg a kislélelkszámú település utcácskáin a házikót. Az első alkalommal estünk azonnali és csillapíthatatlan szerelembe, hónapokon át folyó alkudozások, árengedmény (28 millió Ft), hogy végül a finisben bukjon ki egy statikus felmérésekor, hogy a házikó az alapvető építési szabályoknak (sem) felel meg. Gyakorlatilag nincs szigetelése, az álmainkban pár év múlva beépíthető tetőteret azonnali hatállyal be kellene építeni, különben a téli hónapokban bárhogyan is fűtenénk 17 C fok fölé nem nagyon tudnánk bűvölni a fokmérőt. (Képek még a ház belsejéről itt)

Szerző: cucka  2009.06.09. 09:32 Szólj hozzá!

Címkék: ház

süti beállítások módosítása